I epizód

Nagyot sóhajtottam, mikor a taxi velem és a csomagjaimmal együtt megállt az előtt a bizonyos tömb lakás előtt. Egy sötét kék rövid ujjú és szürke cica nadrág volt rajtam egy egyszerű fehér puma cipővel. Már este nyolc volt. Jó sokáig tartott az út.
Kipakoltam a csomagjaimat a csomagtartóból, fizettem a taxisnak és vártam, hogy az a kocka fej méltóztasson lefáradni segíteni nekem a csomagok cipelésében.
Nem sokára le is jött, és szó nélkül felvitte a bőröndjeimet. Fekete-kék melegítő volt rajta. A lépcsőn felfelé sem szólt egy szót sem. Már attól tartottam hogy kivágták a nyelvét, mikor vakkantás szerűen ezt mondta:
 - Tessék! - és a kezembe nyomott egy kulcsot
Kicsit megszeppenve habogtam egy köszit.
A hangja élőben teljesen más volt mint a telefonban, mikor a részletekről beszéltem vele.
 - Ööö... valami baj van? - kérdezte, mert úgy álltam ott mint aki az egyik Gorgo szemébe nézett és kővé vált
 - Nem... nincs semmi baj... azt hiszem... remélem - habogtam. Nem tudtam hogy most mit szóljak.
Így hát, mivel már nem volt mit tenni, makogtam egy: "Megyek pakolni"-t és a bőröndöm kíséretében el vonultam az egyik szobához.
 - Ööö... Petronella. A te szobád a másik irányba van. A lakás túlsó felén. A telefonba is mondtam hogy a két szoba a lakás ellentétes oldalain van - szólt utánam a fiú
 - Ja, ó, tényleg! Im... Köszi! - mondtam és a másik irányba fordultam, olyan ciki volt! Majd nem azt mondtam neki hogy: "imádlak" !!!
 - Nincs mit - mondta, és nagyon meglepő módon mosolygott (!!!????).
Megeresztettem én is egy mosolyt és a szobám felé vettem az irányt.
 - Nem kérsz egy kávét? - kiabált utánam a fekete hajú fiú - Ha már úgy is egy jó időre össze leszünk zárva, talán egy kicsit jobban megismerhetnénk egy mást!
 - Kérek, köszi. Igazad van. Kipakolok és aztán beszélgetünk.
Berohantam a szobámba, és elkezdtem kipakolni a ruháimat a szekrénybe és az egyéb mütyürjeimet a fiókokba. Fél óra alatt meg is voltam. Kint már besötétedett. Reméltem hogy Armin nem gondolta úgy, hogy nem vár meg és nem ment el aludni vagy valami ilyesmi.
Mikor kisétáltam a nappaliba, (minő meglepetés) Armin az egyik virtuális játékán játszott, a Csoda Csibén. Teljesen unott képet vágott, miközben azt a csomó űrlény szerű izét kinyírta.
Egy ideig ott álltam, mögötte, és néztem ahogy játszik. Aztán valószínűleg észrevette hogy nézem, és ugyan azzal az unott tekintettel nézett rám miközben azt mondta:
 - Te is akarsz játszani?
 - Ööö... én nem értek az ilyesmihez... - hebegtem
 - Megtaníthatlak.
 - O...ké.
Mosolyogva nézett rám pár másod percig, majd fel kelt, hogy bedugjon egy másik jojstikot, és a kezembe adta.
 - Melyik pályán szeretnél játszani? - kérdezte
 - Amelyik a legkönnyebb.
 - Nekem mindegyik könnyű. Szerintem neked a repülős tetszene.
 - Akkor a repülőst szeretném.
Armin megmutatta hogyan kell vezetni a csészealjat, és hogyan kell kilőni az ellenfeleket.
Nagyon béna voltam, mégis meglepően türelmes volt velem.
Nagyon sokáig játszottunk, és én épp kezdtem belejönni a játékba, mikor Armin megszólalt:
 - Már nagyon késő van. Majd holnap játszunk még.
 - Jaj, ne már - húztam el a számat - Ne légy parti gyilkos! Épp kezdtem bele jönni! Csak még egy menetet! Lécciiiiiiiiii! - vigyorogva hajoltam közelebb hozzá, és a lécciiiiiiii-m végén bele borultam a párnába.
 - Nem. Figyelj, már késő van. Holnap nem fogsz tudni felkelni - mondta gondoskodó hangon
 - Úgy beszélsz mint az anyám! - húztam el még jobban a számat
 - Nem azt mondtam a telefonban, délben, hogy holnap körbe vezetlek? Nagy ez a város, reggel kezdem az idegen vezetést, megebédelünk egy étteremben és esete felé végzünk. Sok mindent meg akarok mutatni.
Savanyúan bólintottam. Részben igaza volt, így beadtam a derekam és elindultam lefeküdni.